Kódex

Az anyatejet és szoptatást helyettesítő termékeket gyártó és forgalmazó cégek befolyásától és érdekellentéttől mentes intézkedések Alapvetően fontosnak tartjuk, hogy a csecsemők és kisgyermekek táplálásával kapcsolatos minden program, intézkedés és résztvevő mentes legyen az anyatejet és szoptatást helyettesítő termékeket gyártó és forgalmazó cégek befolyásától és az érdekellentéttől, illetve az e témában létrejött és Magyarország által is elfogadott Nemzetközi Kódex és a vonatkozó WHA határozatok messzemenő betartásával történjen. 

Az anyatejet helyettesítő termékek marketingjének nemzetközi kódexe – ismertető

Az anyatejet helyettesítő termékek marketingjének nemzetközi kódexét (röviden: Kódex) 1981-ben fogadta el az Egészségügyi Világszervezet Közgyűlése (WHA). A Kódex – mint nemzetközi közegészségügyi ajánlás – célja a szoptatás védelme azáltal, hogy minimum követelményeket fogalmaz meg az anyatejet és szoptatást helyettesítő termékek forgalmazásának szabályozására.

A WHO Közgyűlése 1981 óta minden páros számú évben újabb határozatot fogad el, amely tisztázza vagy megerősíti a Kódex egyes aspektusait. Ezek a határozatok olyan kérdésekkel foglalkoznak, amelyek vitás pontokként vagy aggodalmakként merültek fel. A határozatok ezen felül minden alkalommal sürgetik az egyes tagállamok kormányait, hogy emeljék törvényerőre a Kódexet. A Kódex és az azóta megszületett, kapcsolódó WHA határozatok együtt olvasandók és értelmezendők, együtt alkotják az anyatejet és szoptatást helyettesítő termékek marketingjére vonatkozó szabályozást!

Miért kell védeni a szoptatást és miért van szükség a marketing szabályozására?

A szoptatás az ember csecsemők táplálásának és gondozásának biológiai módja, amely számos – tudományosan alátámasztott – pozitív hatással bír mind a gyermek, mind az anya fizikai és lelki egészségére, amelyek a szoptatás időszakán túl is hatnak. A tejtermelés biológiai szabályozása az anya és a csecsemő dinamikus együttműködésén alapul, ami a külső hatásokkal szemben sérülékennyé teszi. Ha egy csecsemő az édesanyja tején kívül más ételeket-italokat, cumisüveget, játszócumit kap, romlik a szopási technikája és kedve, ami ritkább szoptatásokhoz és a tejmennyiség csökkenéséhez vezet.

A sikeres szoptatáshoz az anyának helyes információkra és támogatásra van szüksége, ami megerősíti az anyát abban, hogy ő és csecsemője képesek rá. A reklámszövegek, különösen azok, amik azt közvetítik, hogy a tejtermelési elégtelenség és a szoptatási problémák gyakoriak, lerombolják az anya önbizalmát, továbbá a családjának és az őt támogató egészségügyi szakembereknek a bizalmát is.

Az anyatejet és szoptatást helyettesítő termékek promóciója számos különböző módon gyakorol negatív hatást a szoptatásra: a mindenhol felbukkanó képek, szövegek, nevek, logók, amik előhívják az egyes termékekhez kapcsolódó asszociációkat, a mesterséges táplálást normálisnak, biztonságosnak és a szoptatással egyenértékűnek tüntetik fel – megteremtve ezzel a mesterséges táplálás kultúráját. Még azokban a kultúrákban is, ahol a szoptatás a norma, a családok megveszik a reklámozott bébi termékeket, mert azt hiszik, hogy az hasznos a gyermekük számára. Sok ember nincs tisztában azzal, hogy az anyatejen kívül adott ételek és italok negatívan hatnak a tejtermelésre.

A Kódex nem kényszeríti az anyákat a szoptatásra. A szoptatás a nők joga, és kétségkívül nekik kell dönteniük arról, hogy gyermeküket hogyan kívánják táplálni. A nőknek azonban pontos és teljes körű információt kell kapniuk csecsemőjük táplálásának lehetőségeiről ahhoz, hogy megalapozott döntést tudjanak hozni.

Sok anya nem kap tájékoztatást a szoptatás jótékony hatásairól gyermekére és saját magára nézve. Sok anyát soha nem informálnak a szoptatással kapcsolatos ismeretekről és gyakorlati tudnivalókról.

Ha egy anya nem kap gyakorlati segítséget és támogatást a szoptatás megalapozásához, előfordulhat, hogy nem lesz képes arra, hogy a szoptatást válassza.

Ha egy anya csak a kereskedelmi promócióval találkozik, és a szoptatásról neki adott információ helytelen, akkor a döntése nem lehet megalapozott. Sok nőnek esélye sincs arra, hogy tájékozott döntést hozzon csecsemője táplálásáról, mert a mesterséges táplálás kultúrájában él. Ezt a kultúrát részben a tápszercégek hozták létre annak érdekében, hogy növeljék az eladásaikat.

A Kódex a mesterségesen táplált csecsemőket is védi

Miközben a Kódex alapvető célja a szoptatás védelme és elősegítése, vannak olyan csecsemők, akiket valamilyen okból nem szoptatnak.

A nem szoptatott csecsemő táplálásáról hozott döntés életbevágó annak a csecsemőnek az életben maradása, egészsége és fejlődése szempontjából. A termékek kiválasztásának részrehajlás nélküli, tudományos és tényszerű információk alapján kell megtörténnie, ami óvja az adott gyermek egészségét. A promóciónak vagy kereskedelmi nyomásnak bármilyen formája nem szolgálja a gyermek érdekeit.

A Kódex célja éppen ezért az, hogy kivegye a kereskedelmi nyomást a csecsemőtáplálás egész kérdésköréből: azáltal, hogy tiltja a promóciót az egészségügyi intézményekben, továbbá a lakosság és az egészségügyi szakemberek felé, alkalmas arra, hogy megteremtse a lehetőséget a részrehajlás mentes döntésekre.

Az anyatej-helyettesítők marketingjének nemzetközi kódexe
https://www.who.int/teams/nutrition-and-food-safety/food-and-nutrition-actions-in-health-systems/code-and-subsequent-resolutions